A sorsszerű találkozás
Történetünk főhőse Okazaki Tomoya elég borulátóan vág bele az újévbe. "Nem szeretem ezt a várost. Tele van olyan emlékkel, amelyeket el akarok felejteni. Iskolába menni mindennap, beszélgetni a barátokkal és aztán hazamenni, ahova még nem szeretnék. Változni fog ez valaha? Eljön az a nap? " A szürke gondolatoknak egy az iskolába vezető dom alján áldogáló lány szokatlan kiejeltése vet véget.
"Vörös babkenyér. Szereted ezt az iskolát?" - teszi fel a kérdést, nem Tomoyanak, hanem csak úgy magának, a saját szívének.- "Én nagyon, nagyon szeretem. De semmi sem marad változatlan."
Tomoya tökéletes ellentéte ez a lány, Tomoya éppen a változatlanság miatt kesereg, az egyforma üres napok miatt, a lány pedig éppen azért, mert valami megváltozott.
"Vicces dolgok... boldog dolgok...Talán ezek a dolgok sem maradnak változatlanok. És akkor is szeretni fogod ezt a helyet?"
- Megtaláltam!- jelenti ki diadalmasan Tomoya, immár hangosan.- S a szürkeségnek a színek adják át a helyüket.- Találtam új vicces és boldog dolgokat. Gyere, menjünk.- mondja és ketten indulnak a lánnyal el az úton, ami akár az élet útja is lehetne.
Nagyon fontos, amit Tomoya mond, bár bizonyára nincs tudatában ennek: ne azon keseregjünk, ami elveszett jó és boldog idő volt, hanem találjuk meg az itt és mostban, vagy egymásban az " új vicces és boldog dolgokat."
Ez a találkozás aztán tényleg megváltoztatta Tomoya mindennapjait. Felfedezte- Nagisa segítségével-, hogy mennyi örömet nyújthat mások társasága, és hogy a város, amit annyira nem szeret valójában Egy Nagy Család. |