Fuko múltja

Okazaki Tomoya és Nagisa meghívják Kouko-sant Fuko nővérét az alapító fesztiválra, reménykedve abban, hogy végre család egyesítés történik, ám Kouko rejtélyes módon csak Nagisat és Tomoya-kunt látja. Fuko tehát igazat mondott és nem hittek neki. Nagisa ismét elsírja magát, hogy mekkora fájdalmat okozhatott ezzel Fukonak, de Okazaki megvígasztalja, hogy nem Nagisáé, hanem az ő hibája, hogy nem hitt Fukonak.

A meghívással mégis sokat értek el, hiszen rábeszélték Kouko tanárnőt, hogy ne halassza tovább az esküvőjét, hanem menjen férjhez és legyen boldog, hiszen Fuko is ezt akarná. Ibuki tanárnő mosolyogva azt feleli, hogy furcsa érzése van, mintha, amit Nagisa és Tomoya mondanak az valóban így lenne. S úgydönt, hogy tovább lép és boldog lesz a húga kedvéért. S valamiért biztos benne, hogy ők ketten nagyon jól kijönnének Fukoval, mégha nagyon kevés barátja volt is. Ekkor Tomoya-san megkérdi, hogy mégis milyen volt Fuko a balesete előtt, nem képes elhinni, hogy kevés barátja lett volna. 

Kouko elmeséli, hogy mikor Fuko kicsi volt kimentek a tengerpartra, ahol sok Fuko-val egykorú gyermek játszott, de hiába kérték, hogy játszon velük, még beszélgetni sem volt képes, nem tudta, hogyan kell a közeledésüket fogadni. Nem volt képes nyitni a többiek felé, csak a tengericsillagokkal játszott. Ekkor még nem aggódott Kouko a húgáért, de mikor az általános iskolában sem változott a helyzet, akkor már igen.

"Amikor tavaszi szünet volt, sok időt tölöttem távol tőle."- emlékszik vissza Kouko.- "Nagyon fájt, de úgy tettem, mint aki elfoglalt. Fu-chan nagyon magányos volt. De remélem, hogy ez a magányosság ösztönzi majd arra, hogy barátokat keressen az iskolában. S az ényító napján azt mondta nekem: - Mindent beleadok, hogy barátokat szerezzek."

Nagyon energikusan indult el az iskolába, aztán megtörtént a baleset és azóta korházban fekszik Fuko. Ha a teste nem is, de a lelke, ami az iskolát járja reménytelenül küzdve nővére esküvőjéért barátokra talált Nagisa, Tomoya, sőt még Sunohara személyében is. Hogy a Fuko-rajongótáborról nem is beszélve...